A piros szín a női testen szinte bárhol megállja a helyét, kivétel talán a bőr és a fogak. De ajkainkra bátran kenjünk belőle, főleg, ha az estére vörös miniruhát és tűsarkút választottunk. A lakásból kilépve búcsúzóul vigyorogjunk tükörképünkre - egyrészt, így további önbizalmat meríthetünk az estéhez, másrészt pedig, mint már említettük, a fogakra kenődött vörös rúzs cseppet sem kellemes látvány. Kivéve persze, ha jelmezbálba megyünk, és vámpírnak öltöztünk! :))
Rengeteg ismert embert láthattunk már vörös rúzsban! Madonna, Britney, Christina Aguilera vagy ha csak vissza gondolunk Marylin Monroe is vörös rúzsban mosolygott ránk anno. Mindenképp visszafogottabb szem a szebb a vörös rúzshoz de ma már erős szemmel is fel szokták tenni. Ahogy a vörös/piros körmök előjöttek most úgy jön előre a rúzs változat is. Aki elég merész az fel is teszi már tavasztól nagyon megy. Én még a korall verziót keresem hátha azt már merem hordani utcán!
Első randira nem ajánlott a vörös rúzs de bármilyen estére vagy vacsorához pompás választás egy koktél ruhához vagy a kis feketéhez. Persze vinnünk kell magunkkal a rúzst ha elkenődne vagy le ennénk vissza tudjuk festeni a mosdóban. Igazán nőies mert kihangsúlyozza az ajkat. Mivel minden nőnek más más ajka van a vörös igazán kihangsúlyozza az eredeti " méreteket " :)))
Szerintem akkor a legszebb ha visszafogottabb szemekkel hordjuk. Mondjuk csak szempilla spirál és vörös rúzs. Max tús vonal. De most megmutatom magamon egy szemceruzás macska szemes verzióban..
de előtte íme pár kép a sztárokról a vörös rúzzsal:
![]() |
| Christina Aguilera |
![]() |
| Marylin Monroe |
![]() |
| Gwen Stefani szinte csak ebben a rúzsban látható! |
![]() |
| Angelina Jolie,Beyonce,Charlise |
és rajtam: Egy francia rúzst használtam a GUERLAIN Paris "Divinora " vöröses-piros árnyalatát. Anyukámtól nyúltam le!:))) Szerintem nagyon szép árnyalat. Soha nem hordanám utcán,de pl. egy esti vacsorához lehet feltenném.Szeretem a rúzsokat. Főleg ha piros!
Na hogy tetszik?
![]() |
| Guerlain Paris "divinora" |





Nekem tetszik. Király!:D
VálaszTörlésKöszönöm:)))
VálaszTörlésimádom a vörös rúzst, és neked is szuperül áll:)
VálaszTörlésKöszi Rami! :)) örülök h tetszik!
VálaszTörlésNagyon jól áll! Olyan vadmacskás:D
VálaszTörlésKöszönöööm Tündérke!
VálaszTörlés